Tanulmányi kirándulás Párizsban

Kategória: Eötvös hírek, 2024. április 08., hétfő

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 22 tanulójával 2024. március 23-28. között párizsi tanulmányi kiránduláson vettünk részt.

A „Fény városának” utcáin sétálgatva, a nevezetes helyek felkeresése során bepillantást nyerhetünk a francia kultúrába, a franciák mindennapi életébe, és különleges élmény volt a francia nyelvi környezet megélése is.

Az utazás különlegességét az adta, hogy ezúttal repülőgéppel jutottunk el a francia fővárosba. Több diák az Air France légitársaság fedélzetén élhette át első alkalommal a repülés csodálatos érzését.

Érkezésünk napján Párizs kicsit hűvös és esős idővel fogadott minket. A repülőtérről autóbusszal utaztunk a belvárosba, majd metróra szálltunk, hogy eljussunk a Bastille tér közelében található szálláshelyre. Egy kis pihenő után felfedeztük a környéket, megkóstoltunk néhány francia specialitást.

Az utazás második napján a kedvezővé vált időjárást kihasználva nagyot sétáltunk Párizs szívében. Láthattuk az Opéra Bastille épületét, ami az 1789-ben lerombolt börtön helyére épült, megnéztük (igaz, kívülről) a felújítás alatt álló Notre Dame székesegyházat, majd a híres börtönt, a Conciergerie-t, délben pedig a Szajnán hajóztunk. Ellátogattunk a Latin-negyedbe is, ahol megtekintettük a Sorbonne és a Panthéon épületét, valamint a Luxembourg-kert gyönyörű fáit, virágait és a gyerekek kedvenc kis tavát, ahol hajókat bocsájthatnak vízre. Ez a nap a sok program miatt kicsit sűrűre sikerült, hiszen az említettek mellett még végig sétáltunk a híres sugárúton, a Champs Elysée-n és sötétedés után jutottunk fel az Arc de Triomphe, a Diadalív tetejére, ahonnan megcsodálhattuk Párizs fényeit.

Programunk során látogatást tettünk a Musée du Louvre-ban és az Eiffel toronyhoz is eljutottunk, ami óriási élményt nyújtott a csoportnak. Hosszas várakozás után sikerült a torony legfelső szintjéről megcsodálni a város nevezetességeit. Esti sétánk során felfedeztük a Hôtel de Ville és a Pompidou Központ környékét is.

A következő nap délelőtt a csodálatos Sacré Coeur-t és a Montmartre negyedet fedeztük fel, majd elsétáltunk a Moulin Rouge-hoz és a Pigalle térre is. Délután az emeletes párizsi gyorsmetrót (RER) is kipróbálhattuk, amivel Versailles felé vettük az irányt. Az idő sajnos nem volt kedvező, de a palota az elbűvölő Tükörteremmel és a gyönyörű kert látványa mindenkit lenyűgözött.

Az utolsó, szerdai nap délelőttjén rövid sorban állás után sikerült bejutni a Musée d’Orsay-ba, ahol számos impresszionista festő művét, illetve szobrokat és maketteket is láthattunk. Útban a Múzeum felé vetettünk pár pillantást a Katonai Akadémia és az Invalidusok épületére is, majd a Tuileriák kertje és a bevásárlás következett. Délután metróval indultunk a Roissy Charles de Gaulle repülőtérre, ahol megtapasztaltuk az egyéni becsekkolás izgalmát, majd este 8 órakor felemelkedett a repülőgép, és Párizs fényeit figyelve vettünk búcsút a fővárostól.

Fáradtan, rengeteg élménnyel gazdagodva késő este ért a csoport Budapestre, ahonnan csütörtökön délelőtt vonattal indultunk Nyíregyházára.

Az utazás szervezői:

Nagyné Mussó Judit, Tóthné Szabolcsi Zsuzsa Judit
franciatanárok

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel